Menu

Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

"Az egyik legszebb szakmát választották" - felavatták a magyar és az angol-német program végzős orvostanhallgatóit

2021. július 5, hétfő

Július 3-án tartották a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán a 2020/2021-es tanévben a magyar, illetve az angol szakon végzett orvosok avatását a Romhányi György Aulában. A magyar programban végzett 157 hallgató ünnepélyes avatása a délelőtt folyamán zajlott, míg az angol és a német programban végzett 125 végzős avatására a délután került sor. Az ünnepséget az orvoskari campus területén felállított sátorban kivetítőn, valamint online közvetítésen is követni lehetett.

Dr. Miseta Attila, a PTE rektora a magyar programon végzettekhez intézett ünnepi beszédében kiemelte, olyan periódusban fejeződött be a képzésük, mely különös kihívásokkal volt tele. Szerinte az elmúlt másfél év fokozottan felhívta a figyelmünket arra, hogy vigyázzunk testi épségünkre. Kifejtette, a magunk mögött tudott időszak az új helyzetekhez való alkalmazkodásról is szólt, elég csak az oktatás átalakult csatornáira gondolni.

"Önök most orvosok lesznek, az egyik legszebb szakmát választották. Sőt, nem csak szakmát, életmódot, ami az egész jövőjüket alakítani fogja" - fogalmazott a rektor, hangsúlyozva, a rendelőn, a kórházon kívüli életben tanúsított viselkedéssel is példát kell mutatni. Hozzátette, az orvosi pályán mindenki megtalálhatja azt a területet, ahol kibontakozhat.

„Lehet foglalkozni molekulákkal, sejtekkel, szövetekkel, szervekkel, szervrendszerekkel, az egész emberrel, és még - ami talán az egyik legnehezebb feladat - az emberi lélekkel is” – folytatta a rektor. Hangsúlyozta, a rohanó világban sajnos gyakran elhanyagoljuk ez utóbbit, pedig nagyon fontos, erre is oda kell figyelni.

Dr. Miseta Attila beszédét követően dr. Nyitrai Miklós, a PTE orvoskarának dékánja felolvasta az orvosi esküt, a végzősök, a dékán szavait elismételvén, megtették fogadalmukat. Ezt követően dr. Nyitrai Miklós kézadással is doktorrá fogadta őket, átvették a diplomájukat, valamint a kar ajándékát, a 2021-es év évkönyvét. Azok, akik summa cum laude minősítéssel végeztek, a pécsi orvoskar címerével díszített 14 karátos arany Erzsébet gyűrűt kaptak kiemelkedő tanulmányi eredményük elismeréséül.

"Egy hivatást választottak, ezzel emberi és szakmai felkészültség és odafigyelés is jár. Legyenek ehhez hűek. Legyenek bátrak, kövessék az álmaikat, a tudásuk, tehetségük megvan mindehhez, enélkül nem ülnének most itt" - mondta el az avató végi ünnepi beszédében dr. Nyitrai Miklós. Mint fogalmazott, azért tudtunk végigmenni a mögöttünk lévő nehéz időszakon, mert közösség vagyunk. Hangsúlyozta, a PTE orvoskara mint alma mater mindig nyitva fog állni a most végzettek előtt.

A délelőtti avatón átadták a Mestyán Gyula-díjat is, melyre, dr. Mestyán Gyula gyermekgyógyász professzor emlékére, a kiemelkedő TDK munkát felmutató végzős hallgatók pályázhattak. A Tudományos Diákköri Tanács döntése alapján ebben az évben Dr. Homoki Orsolya nyerte el a díjat.

A több éves kimagasló klinikai demonstrátori tevékenységéért oklevélben részesült Dr. Filipánits Kristóf. Dékáni Elismerő Oklevelet kapott dr. Trencséni Eszter, a Tudományos Diákköri Tanács titkári teendőinek lelkiismeretes ellátásáért.

Az angol és a német programban végzett hallgatók ünnepélyes avatója a magyarhoz hasonló forgatókönyv mentén zajlott 14 órai kezdettel. Őket dr. Nyitrai Miklós dékán mellett dr. Gallyas Ferenc professzor, az Angol Program Bizottság vezetője angolul, valamint dr. Sétáló György professzor, a Német Program Bizottság alelnöke németül köszöntötte.

Kapcsolódó galériák:

Magyar orvosdoktor avatás

Angol-német orvosavatás