Hírek
« vissza « előző hír | következő hír »
Zachary Murphy: „A hibákból lehet a legjobban tanulni”
2025. május 16, péntek
Zachary Murphy gyermekkori álma volt az orvoslás, ám tanulmányai során arra is rájött, hogy hasonlóan nagy szenvedélye a tudása átadása és hallgatótársai segítése. Ebből a szenvedélyből született meg a Ninja Nerd, amelynek oktatóvideóit mára világszerte milliók követik, és nézői között éppúgy megtalálhatóak az egészségügyi pályára készülő diákok, mint az akár több évtizede praktizáló orvosok. Az edukáló tevékenysége mellett egy neurointenzív osztályon dolgozó Zacharyvel az egészségügyi területre készülők és pályakezdők előtt álló kihívásokról, valamint a tudáshoz való hozzáférés szabadságáról beszélgettünk.
Stemler Miklós írása
Minden bizonnyal sem Zachary Murphy, sem ismerősei nem gondoltak volna arra 2017-ben, hogy amit néhány barát szerelemprojektjeként elindítottak, az szűk egy évtizeddel később egy több mint 3,6 millió követővel rendelkező YouTube-csatornává és egy nemzetközi szerkesztői gárdát felvonultató online oktatóplatformmá növi ki magát. A küldetés pedig változatlan: az egészségügyi pályára felkészítő, érthető és mindenki számára szabadon elérhető oktatóanyagok készítése.
A Ninja Nerd sikere valószínűleg annak is köszönhető, hogy Zachary és barátai saját maguk is megtapasztalták az egészségügyi pályára készülőkre váró kihívásokat: az elsajátítandó óriási ismeretanyagot, az elméleti tudás és a gyakorlati betegellátás közötti rémisztő szakadékot, no és azt, hogy mekkora kitartás szükséges az áhított végzettség és munka megszerzéséhez. Az egészségügyi pályára tudatosan készülő Zachary először biológiából szerzett BA diplomát 2015-ben, majd miután első körben nem vették fel physician assistant (PA) szakra, oktatóként tért vissza alma materébe, a Northampton Közösségi Főiskolára. Itt jött rá arra, hogy a tanítás szintén a szenvedélye.
„Először a biológia szakon tapasztaltam meg, hogy milyen jó érzés segíteni a hallgatótársaimnak, majd lehetőségem nyílt oktatóként elhelyezkedni az otthoni közösségi főiskolán, ahol a szintén egészségügyi pályára készülők számára tartottam órákat. Ez arra is kitűnő alkalom volt, hogy még mélyebben értsem meg tantárgyaimat, mert akkor értünk valamit igazán, ha képesek vagyunk elmagyarázni másoknak. Aztán elkezdtek érkezni a visszajelzések, hogy valaki az én óráimnak köszönhetően ment át egy vizsgán, vagy értette meg az anatómiát, és ekkor döbbentem rá, hogy valóban van értelme annak, amit csinálok, és ráadásul borzasztóan élvezem is” – meséli Zachary a kezdetekről.
Az általa tartott órák annyira népszerűnek bizonyultak, hogy diákok tömege jelent meg rajtuk, és ekkor jött az ötlet oktatótársaival – Robert J. Beach és Kristin Beach – közösen, hogy készítsenek videókat róluk, hogy azok is profitálhassanak belőlük, akik munkájuk, vagy egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudnak személyesen jelen lenni. Így született meg a Ninja Nerd, ami döntő pontnak bizonyult Zachary életében.
„Ekkor éreztem meg, hogy talán valóban van valami olyan adottságom, amely révén segíthetek a tananyaggal küzdő diákoknak. Eleinte nem volt ez több, mint hogy készítettünk pár videót a közösségi főiskolákra járóknak, és reméltük, hogy néhányan megnézik azokat. Aztán hirtelenjében azt vettük észre, hogy ezrek, tízezrek nézik a videóinkat a világ minden tájáról. Elképesztő volt látni, hogy milyen hatást értünk el már az első hónapokban is, és ekkor gondoltam először arra, hogy hoppá, ez tényleg fontos dolog lehet.”
Zachary 2017-ben kezdte meg PA tanulmányait, és 2020-ban szerzett mester diplomát. Eközben a Ninja Nerd is szépen növekedett, 2020 augusztusára már több mint 600 ezren követték YouTube-csatornájukat. A sikerben Zachary és társai személyes adottságain kívül szerepe volt annak is, hogy az általuk készített videókra óriási szüksége van a tananyag méretével és választott hivatásuk követelményeivel küzdő diákoknak.
Mintha valaki egy tűzoltó tömlőből próbálna inni
„Az elsődleges probléma a megtanulandó anyag óriási mennyisége. A PA képzésen mondogatták mindig, hogy ez olyan, mintha valaki egy tűzoltó tömlőből próbálna inni. Borzasztóan sok információ zúdul rád, amiket mind a fejedbe kell tömni ahhoz, hogy sikerüljenek a vizsgáid. Igazából mindegy, hogy ápolói, PA vagy orvosi képzésen veszel részt, a lényeg, hogy viszonylag rövid idő alatt óriási tudásmennyiséget kell a fejedbe tömnöd, és ennek elkerülhetetlenül elfelejted egy részét. A magam példájából is tudom, hogy ez mennyire demoralizáló lehet sok diák számára; könnyű beleesni abba a hibába, hogy csak az anyag bebiflázására és a vizsgára figyelünk, nem pedig a mélyebb szintű tudásra, az összefüggések megértésére. Épp ezért a videóinkban a tágabb összefüggésekre koncentrálunk, hogy a hallgatók ne csak memorizálják az anyagot, hanem tényleg megértsék.”
Mindez azért is fontos, mert a diploma megszerzése után következik a valódi vizsga: a betegekkel való munka, ami, ahogy Zachary fogalmaz, nem többválasztásos tesztekből, hanem valódi következményekkel járó döntésekből áll.
„Én is jól tudom, hogy milyen rémisztő érzés átkerülni az iskolapadból a betegellátásba. Az embernek óhatatlanul imposztor szindrómája lesz: alkalmas vagyok erre, rám lehet bízni ezt a pácienst? Érthető, ha ilyen helyzetekben félünk dönteni, hiszen mi van, ha tévedünk? Viszont azt gondolom, hogy a rossz döntésből, a hibákból lehet legjobban tanulni, ezért is felügyelik a kezdő egészségügyi dolgozók munkáját. A kudarc igazából lehetőség, hogy legközelebb jó döntést hozzunk.”
Zachary egy globális egészségügyi vészhelyzetben, a Covid-járvány alatt szerezte meg a diplomáját, és kezdett el dolgozni egy neurointenzív osztályon. A világjárvány rendkívül megnehezítette az egészségügyi dolgozók munkáját, egyben azt is nyilvánvalóvá tette, hogy mekkora szükség van a Ninja Nerd által készített, részletes tudást kínáló, ám mégis közvetlen hangulatú, személyes jellegű oktatóvideókra a távoktatás korában.
„Ebben az időszakban kétségkívül megnőtt a feliratkozók száma, és részben emiatt is döntöttünk úgy, hogy valódi vállalkozássá válunk. Nem csak magában az egészségügyben, hanem az oktatásban is válsághelyzet volt ez az időszak, rengeteg diák szorult segítségre, hiszen sokkal nehezebb úgy tanulni, hogy nincs egy tanár, kitől élőben kérdezhetünk. Az általunk készített videók olyan érzést adtak a nézőiknek elmondásuk szerint, mintha együtt tanulnának másokkal. A személyes oktatás egyik legnagyobb előnye, hogy a diákok azonnal kérdezhetnek, ha nem értenek valamit, és mi ezt próbáltuk meg rekonstruálni a videóinkban, előre gondolkodtunk azok, hogy mik lehetnek a leggyakoribb kérdések, és ezeket beépítettünk a videókba. Erre próbáltunk építeni abban az időszakban, mert tudtuk, milyen nehéz otthon tanulni. Ráadásul még ha voltak is ZOOM óráid, sokkal csábítóbb, könnyebb volt halogatni, lazítani, mert kényelmesebb volt otthon lenni. Úgyhogy szerettünk volna egy olyan lehetőséget adni, ahol tényleg tanulhatnak a diákok – de úgy, hogy az élvezetes is legyen. Szeretek néha viccelődni, hogy egy kicsit oldjuk a hangulatot, és remélhetőleg közben együtt tanulunk. Remélem, ez segített az embereknek abban, hogy az online tanulás – bármilyen kényszerű is volt a COVID alatt – mégis hasznos és élményszerű legyen.”
"Teljesen rendben van, hogy neked is tanulnod kell, és sosem fogsz mindent tudni”
A Ninja Nerd tovább fejlődött a világjárvány óta eltelt időszakban is. Az alapítók magja köré nemzetközi szerkesztőség szerveződött, és óriási tudásanyag érhető el a platformon. Ami viszont változatlan, az a tudáshoz való szabad hozzáférés. A videókhoz érkező kommentekből pedig kiderül, hogy ez a tudás nem csak az egészségügyi pályára készülők számára lehet hasznos, hanem az akár évtizedes tapasztalattal bíró orvosok, ápolók, gyógyszerészek részére is.
„Ez óriási elismerés a számunkra és egyben inspiráció is. A közelmúltban találkoztam egy belgyógyász hozzászólásával, aki azt írta, hogy tizenöt éve praktizál, de mindig talál hasznos tanulnivalót a videóinkban. Ez nagyon jó érzés, jó tudni, hogy még a hosszú ideje praktizáló klinikusok is éheznek az új tudásra, hogy mélyebben megértsék a területüket, és még jobbá váljanak. Emellett a diákok számára is fontos inspiráció, hiszen ha még egy több évtizede praktizáló orvosnak is tanulnia kell, akkor teljesen rendben van, hogy neked is tanulnod kell, és sosem fogsz mindent tudni.”
A Ninja Nerd nemzetközisége nem csak az őket a világ minden tájáról követő nézőkben nyilvánul meg, hanem a kontinenseken átívelő utazásokban is, mint amilyen Zachary pécsi előadása is. Ezek az utak kitűnő alkalmak a tapasztalatszerzésre, egyben pedig folyamatos emlékeztetőül szolgálnak a Ninja Nerd hatására és Zacharyék ehhez kapcsolódó felelősségére.
„Az első komolyabb utunk Texasba vezetett, ahol személyesen találkozhattunk a PA programban résztvevő diákokkal, és beszélhettünk a diplomaosztójukon is. Nagyon klassz élmény volt, és ezt követték aztán a nemzetközi utak. Az első ember, aki meghívott minket, Sonia volt, Romániából. Azok az élmények, amiket ezeknek a konferenciáknak köszönhetően szereztünk, egyszerűen felejthetetlenek. Mindenki annyira kedves és tiszteletteljes, és az a hála, amit érzünk, annak megtapasztalása, hogy milyen hatással vagyunk másokra –, az sokkal erőteljesebb, mint amit más lehetőségek során, például az amerikai iskolákban tapasztaltunk. Ezek az utak nemcsak arra adnak lehetőséget, hogy találkozzunk azokkal az emberekkel, akik nézik a videóinkat, és beszélgessünk velük, hanem emlékeztetnek bennünket arra, milyen platformmal rendelkezünk, és mekkora hatást tudunk elérni. Azt hiszem, ez az, ami igazán motivál minket abban, hogy tovább dolgozzunk. Az, hogy találkozhatunk emberekkel, közös képeket készíthetünk, meghallgathatjuk a történeteiket, és ilyen élményekben lehet részünk – ez a legjobb dolog, amit ezeknek a nemzetközi utazásoknak köszönhetünk.”
A Ninja Nerd óriási sikere, és az ezzel járó munka nagy változásokat hozott Zachary és barátai életébe is, ám a lelkesedés és a lendület változatlan.
„Amikor kikerültem a PA képzésből és dolgozni kezdtem a neurointenzív osztályon, miközben a Ninja Nerd is egyre jobban fejlődött, hosszú, 70-80 órás munkaheteket nyomtam, amik óhatatlanul nyomot hagynak az emberen. Idővel el kellett döntenem, hogy mi az igazán fontos, és arra jöttem rá, hogy számomra az, hogy diákok millióira lehetek hatással világszerte. Ekkor döntöttem úgy, hogy kicsit hátrébb lépek a betegellátásból, és elég lesz heti 40 óra helyett körülbelül 20 órát dolgoznom. Persze ez is sokszor korai munkakezdést és estig tartó munkát jelent, és állandó hajtást és eltökéltséget ahhoz, hogy teljesítsem a kitűzött céljaimat. De azt hiszem, az az érzés, hogy tudom, milyen hatást gyakorlok a világ diákjaira, az az igazi mozgatórugó. Ez tart életben. Ez a motiváció – az, ami akkor is visz, amikor már nagyon fáradt vagy, amikor abba akarod hagyni, vagy szünetet tartanál. Ez az én »gázpedálom«: emlékeztetni magam arra, milyen hatással vagyunk másokra.”
Galéria:
Fotók:
Verébi Dávid