Hírek
« vissza « előző hír | következő hír »
Két kategóriában is a legjobb magyar egyetem lett a PTE
2025. június 19, csütörtök
Június 19-én hozta nyilvánosságra legfrissebb egyetemi rangsorát a londoni Quacquarelli Symonds cég. A világ legjobb felsőoktatási intézményeit összevető listára ezúttal is felkerült a Pécsi Tudományegyetem, méghozzá a két évvel ezelőtti 801-850., és a tavalyi 771-780. pozíció után idén a még előkelőbb 741-750. helyen szerepel, és a hallgatói élmények („learning experience”), valamint a nemzetközi hallgatók („international students”) kategóriákban is a legjobb lett.
A Quacquarelli Symonds szakemberei 2004 óta állítják össze évente a világ egyetemi rangsorát, összesen kilenc szempont alapján összevetve az egyetemeket. A rangsor elkészítésekor idén közel 8500 felsőoktatási intézmény adatait vizsgálták, és közülük 1501 egyetemet tartottak érdemesnek a végső rangsorra kerülésre.
„Az mindenképpen pozitív, hogy a cég által vizsgált kilenc szempont közül pontszámban valamennyi esetében előrelépett tavalyhoz képest a PTE. Annak is örülök, hogy két kategóriában is a legerősebbnek bizonyultunk a hazai mezőnyben, ráadásul két meghatározó, számunkra kiemelten fontos indikátorban” – értékelte az eredményt dr. Miseta Attila professzor, a Pécsi Tudományegyetem rektora.
A Pécsi Tudományegyetem egyébként több területen is jelentős mértékben előrelépett a tavalyi adatokhoz képest: a hírnevet mérő két különböző mutatóban, a nemzetköziesítés, valamint a fenntarthatóság területén.
A teljes nemzetközi rangsor itt érhető el:
QS World University Rankings 2026: Top Global Universities | Top Universities
Forrás:
PTE
Fotó:
Csortos Szabolcs/PTE