Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

„A kutatásba való bekapcsolódás messze többet ad a technikai fogásoknál: gondolkodásmódot formál, jobb kérdéseket teszünk fel, kritikusan közelítünk a problémákhoz, és akkor is kitartunk, amikor valami elsőre – vagy akár ötödszörre – sem működik” – véli Jessica Seetge, a pécsi orvoskar frissdiplomás orvosa, aki a kar nemzetközi hallgatói közül elsőként nyerte el az OTDK 37. Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának Pro Scientia Aranyérmét. Vallja: a hallgatói évek alatti kutatás kitartásra, kreativitásra tanít, ébren tartja a kíváncsiságot, melyek felbecsülhetetlen értékkel bírnak később, a mindennapi gyógyító munkában.

Harta Viktor írása

Jessica Seetgét, aki a németországi Brandenburg an der Havelből érkezett Pécsre, már gyermekkorában lenyűgözte az orvostudomány. Középiskola után nem kezdte meg közvetlenül egyetemi tanulmányait: önkéntesként dolgozott a helyi kórházban, később pedig nővérnek tanult, betekintést nyerve a betegellátás mindennapjaiba, a klinikai munkába. Az itt szerzett élmények megerősítették abban, amit már korábban is tudott: az orvosi hivatás az álma. Útja a PTE Általános Orvostudományi Karára vezetett, ahol 2018-ban kezdte meg tanulmányait.

„Amit a legjobban szeretek az orvostudományban, az a folyamatos tanulás, mindig új kérdésekkel és kihívásokkal szembesülök, miközben segíthetek a betegeken. Megterhelő hivatás, és éppen ez az, amitől számomra értelmet nyer” – árulta el Jessica, aki 2025 nyarán vehette át diplomáját a pécsi orvosi aulájában.

Az oklevél mellett kutatómunkáját is elismerték: a Tudományos Diákköri Tanács döntése alapján ő kapta a dr. Mestyán Gyula gyermekgyógyász professzor emlékére, végzős hallgatók számára alapított elismerést, mellyel a kiemelkedő TDK-munkát végzőket jutalmazzák.

„A tudományos utam korán indult: már a harmadik szemeszter után belecsöppentem a kutatásba dr. Kormos Viktóriánál, a Farmakológiai Tanszéken, ahol egér migrénmodellen dolgoztam. Ennek során elsajátítottam számos ex vivo technikát: immunhisztokémiát, RNAscope-ot, perfúziós fixációt, agymetszést és tárgylemezkészítést. Még ma is emlékszem az első egér perfúziójára, úgy éreztem, mintha egy teljesen új világba léptem volna. Később in vivo viselkedéses kísérleteket is végeztem egereken. A folytatásban a Transzlációs Medicina Intézetbe kerültem, dr. Pétervári Erika csoportjába, ahol patkánymodelleken vizsgáltuk, hogy bizonyos neuropeptidek miként befolyásolják az anyagcserét – ekkor tanultam meg anyagcsere-méréseket végezni patkányokon” – fogalmazott.

Hozzátette, klinikai tanulmányai alatt jelentős időt töltött a PTE KK Sürgősségi Betegellátó Osztályán (SBO), valamint a Neurológiai Klinikán. Az akut stroke-ellátás időérzékeny jellege, ahol a kezelési döntéseket gyorsan kell meghozni, a klinikai kutatás felé irányította őt.

 „Különösen az akut rekanalizáció iránt érdeklődtem antikoagulánson lévő betegeknél, mely szakdolgozatom központi témája is lett, dr. Szapáry László professzor vezetésével. Ezek összetett, finom egyensúlyt igénylő döntések: mérlegelni kell a vérzés kockázatát és az agyi keringés helyreállításának várható hasznát. Célom, hogy a döntést betegre szabjam, vagyis az ágy melletti információkat – az antikoaguláns típusát és beadásának időzítését, a képalkotó leleteket és a kockázati pontszámokat – a legjobb elérhető evidenciával egyesítsem. Ez az a metszéspont, ahol a labor és a betegágy találkozik, és ahol az új adatok a leggyorsabban képesek formálni a klinikai gyakorlatot.”

A pécsi orvoskar frissdiplomás orvosa számára meghatározó volt a Pro Scientia Aranyérem elnyerése, melyet a 2025. április 22-25. között megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia 37. Orvos- és Egészségtudományi Szekciójához kapcsolódóan hirdettek meg. A díjból összesen ötöt ítélhettek oda, Jessica Seetge pedig egyike volt a szekció 79 tagozatának mintegy 1200 hallgatójából, akit – a pécsi orvoskar nemzetközi programos hallgatói közül elsőként – érdemesnek tartottak a rangos elismerésre.

„A Pro Scientia Aranyérem jelentős mérföldkő volt számomra, egyszerre alázatra intő és erősen motiváló: éveken át tartó munka elismerése – a késő estéké, a tanítási óráké és a vizsgaidőszakoké –, amely új önbizalmat adott, hogy a következő lépcsőn már még magasabb célokat tűzzek ki” – fogalmazott. Mint mondta, az idei a második OTDK konferencia volt, korábban Budapesten mérette meg magát, és mindkettő mást adott, mást tanított. „Az elsőn megtanultam tisztán és érthetően átadni az ötleteimet, és helytállni a nehéz, váratlan kérdésekben. A másodikon már sokkal magabiztosabb voltam; igazi párbeszéd alakult ki a hazai kutatókkal. Számomra az OTDK legalább annyira a magammal vitt gondolatokról szól, mint a bemutatott munka eredményeiről” – mondta.

A fiatal orvos szerint a kutatásba való bekapcsolódás messze túlmutat a technikai fogásokon: gondolkodásmódot formál.

„Az ember megtanul jobb kérdéseket feltenni, kritikusan közelíteni a problémákhoz, és kitartani akkor is, ha valami elsőre (vagy ötödszörre) sem sikerül. Kitartásra, kreativitásra és a kíváncsiság ébren tartására nevel – mindezek a mindennapi orvosi munkában felbecsülhetetlen értékek” – emelte ki.

Mindezen, a személyes fejlődésen túl gyakorlati haszna is van, mely segíti a tanulmányi előmenetelt. Az, aki a legjobb Tudományos Diákköri Pályamunkát adja be a TDK-soknak szóló, évről évre meghirdetendő, karon belüli megmérettetésen, annak munkáját elfogadhatják szakdolgozatként, amennyiben pedig a szakdolgozat szerzője a pályamunka témájából TDK konferencián díjazott előadást tart, úgy a szakdolgozatát nem kell megvédenie, a szakdolgozat automatikusan jeles osztályzatú. Jessicának így sikerült már harmadév végére elkészíteni a szakdolgozatát, a TDK-helyezés pedig felmentést adott a védés alól.

Kiemelte, az OTDK-hoz hasonló konferenciákra való felkészülés mély megértést, csiszoltabb előadói rutint és következetes önkritikát ad a saját munka értékeléséhez.

„A legnagyobb nyereség azonban személyes: a kutatás olyan emberekkel hozta össze, akikkel másként valószínűleg nem találkoztam volna, például magyar programos hallgatókkal, akikkel közeli barátságok szövődtek. A TDK bizottságban végzett szervezőmunka pedig közösségi élménnyé formálta az orvoskari tanulmányokat, elvéve belőle az úgymond darálás érzetét” – fűzte hozzá.

„Utólag visszanézve, nem gondoltam volna, hogy ekkora szerepet kap az életemben a kutatás: a kezdeti kíváncsiság nemzetközi konferenciákhoz, az ötödévesen induló MD/PhD-programhoz, végül pedig a Bázeli Egyetemi Kórházban kapott pozícióhoz vezetett. Ennek során találkozhattam „hőseimmel”: neurológusokkal, akiknek publikációit hallgatóként olvastam; sőt, aki révén később Bázelbe jutottam, azzal először egy stroke-kutatási konferencián futottam össze Helsinkiben. Ma már együtt dolgozhatok ezekkel az emberekkel – még most is kicsit hihetetlen, de mindez jól mutatja, mennyi ajtót nyit ki a kutatás, sokszor egészen váratlan irányokat kínálva” – foglalta össze az immáron Svájcban praktizáló orvos.

Üzent azoknak is, akik most kezdték meg orvosi tanulmányaikat. „Legyetek mindig kíváncsiak és nyitottak, és igyekezzetek nem összehasonlítani magatokat másokkal, mert mindenkinek más az útja. Én sem közvetlenül az érettségi után kerültem az orvosira, dolgoztam néhány évig, majd vártam a lehetőségre. Az első éveim sem voltak könnyűek, biológia miatt például évet kellett ismételnem. Ha nem megy minden elsőre tökéletesen, ne adjátok fel. Az első évek nyomasztóak lehetnek, de ez a legalkalmasabb időszak arra, hogy felfedezzétek az orvostudomány különféle területeit, kutatást is beleértve. Soha nem tudhatjátok, mi ragadja meg az érdeklődéseteket, vagy hova vezet egy váratlan lehetőség. Sokszor a legjobb élmények a váratlan utakból születnek.”

Fotók:

Jessica Seetge,

Rafa-Gyovai Tibor, 

Verébi Dávid