Hírek
DÉKÁNI DICSÉRET – 2025
2025. október 22, szerda
Szeretettel gratulálunk Dr. Gyöngyi Zoltán kollégánknak, aki szakmai tevékenységéért dékáni dicséretben részesült.
Dr. Gyöngyi Zoltán 2001 óta dolgozik az Orvosi Népegészségtani Intézetben, jelenleg egyetemi docensi beosztásban. Végzettsége biológus, PhD-címét 2003-ban szerezte, 2017-ben habilitált. Huszönöt éve oktat angolul és magyarul, eddig 9 tárgy tantárgyfelelőse volt, illetve TDK-témavezetőként is intézetünk egyik legaktívabb tagja. Két végzett PhD-hallgatója mellett jelenleg is 4 hallgató témavezetője. Intézetünkön belül a közösség bizalmát élvezi, hosszú évek óta a Kari Tanács választott tagja. Az utóbbi időszakban több, kifejezetten innovatív kutatási témával foglalkozik, például rovaralapú fehérjék felhasználásának lehetőségei, illékony szerves anyagok vizsgálata többek között betegségek lehetséges azonosítására. Ez utóbbi esetében kutyákkal, méhekkel végzett vizsgálatok után a mesterséges orr felhasználása került előtérbe. E tekintetben a téma nemzetközileg ismert szakértője lett, és ez egy jelenleg is futó Horizon 2020 pályázatban való részvételt eredményezett. Nemzetközi kapcsolatrendszerén és az utóbbi időszakban kifejtett intenzív publikációs tevékenységén keresztül jelentősen hozzájárul az intézet, a kar és az egyetem hírnevének öregbítéséhez.