Hírek
« vissza « előző hír | következő hír »
Európai viszonylatban is példaértékű a pécsi orvoskar Demonstrátori Diákkörének működése
2025. november 10, hétfő
2025 szeptemberében jelent meg a Medical Teacherben a pécsi orvoskar munkatársainak publikációja, amiben az úgynevezett „near-peer tutorok”, azaz a PTE ÁOK Demonstrátori Diákkörében résztvevő hallgatók orvosi képzésben betöltött szerepét vizsgálták azzal összefüggésben, hogy diáktársaik körében folytatott oktatómunkájuk milyen hatással van a saját teljesítményükre, tanulmányi előmenetelükre. A közlemény rávilágít a tíz éve létrejött DDK európai viszonylatban is egyedülálló működésére, szervezettségére, ami mintaként szolgálhat más orvosképzők számára is. A publikáció egyik szerzője dr. Tamás Andrea, a DDK elnöke, a pécsi orvoskar Anatómiai Intézetének docense, aki modellértékű tevékenységük főbb elemeit is összefoglalta.
Schweier Rita írása
A Medical Teacher egy nemzetközi, lektorált orvosi folyóirat, ami az egészségügyi szakmákkal kapcsolatos oktatási és képzési kutatásokat publikálja, az Association for Medical Education in Europe (AMEE) hivatalos lapjaként. Ebben jelent meg a pécsi orvoskar munkatársainak írása: Academic performance and progression among near-peer tutors: A comparative analysis in undergraduate medical education.
„A near-pear tutorok azok a Demonstrátori Diákkörös hallgatók, akik segítik társaikat a különféle tantárgyak oktatásában. Összefogásukra, tevékenységük könnyebb nyomon követésére és támogatására - dr. Czopf László dékánhelyettes úr kérése nyomán - tíz évvel ezelőtt megalapítottuk a DDK-t és kialakítottuk annak vezetését, melynek dékánhelyettes úron és rajtam kívül további oktató tagjai: dr. Filipánits Kristóf, dr. Sebők Judit, dr. Koppán Ágnes, dr. Németh Timea és dr. Peresztegi Míra Zsófia. Az az ötlet, hogy a near-peer tutorok orvosi képzésben betöltött szerepét, oktatómunkájuk saját teljesítményükre gyakorolt hatását megvizsgáljuk, és munkájuk hatékonyságát adatokkal is igazoljuk, dr. Komócsi András professzortól, a PTE tudományos rektorhelyettesétől származik. Aktív részvételük hasznosságáról már sok publikáció született, ám az egyetemi előmenetelükben észlelt pozitív hatásról, hat-hét évet felölelően, 1544 magyar és külföldi hallgató tevékenységét összesítve, korábban még nem készült beszámoló” - nyilatkozta dr. Tamás Andrea.
Jobb jegyek, kevesebb passzivált félév, fejlődő előadói készség és nagyobb önbizalom
A demonstrátorkodás minden tantárgy esetében mást jelent. Az Egészségügyi Nyelvi és Kommunikációs Intézetben például a nyelvi órákon segítenek, az Anatómiai Intézet gyakorlatain a preparátumok bemutatásában működnek közre, emellett teszteket készítenek és támogatják a hallgatók vizsgára készülését. A klinikákon az anamnézis felvételekor, a betegekkel való kommunikáció során, illetve a fizikális vizsgálat bemutatásakor vannak jelen. Többen közülük intézeti jegyzetek írásában is segédkeznek.
A hallgatók oktatási tevékenységükért szemeszterenként két kreditpontot kapnak, ezért legalább heti két órát kell demonstrátorkodniuk, egy félévben ez 24 órát jelent. Ennek minimum a felét teszik ki a kontakt, azaz a gyakorlati órák. Vannak diákok, akik több intézetben is munkálkodnak. A legkiválóbbak azok, akik sokat tesznek a fiatalabb demonstrátorok képzéséért is.
Dr. Tamás Andrea kiemelte: adataik elemzése során egyértelmű bizonyítást nyert, hogy azok a hallgatók, akik a képzésük alatt demonstrátori munkát is végeztek, sokkal jobb jegyeket kaptak a szigorlatokon és a záróvizsgán, valamint sokkal kevesebb passzivált félévük volt, mint azoknak, akik nem végeztek. Ezek a diákok vagy jeles, vagy négyes vizsgaeredményekkel rendelkeznek az általuk oktatott tantárgy esetében, ami fontos az oktatás színvonalának megőrzése miatt is. A kutatás arra is rávilágított, hogy a demonstrátorok előadói készsége is javul, amit posztgraduális képzésük és későbbi orvosi tevékenységük során is remekül kamatoztathatnak, valamint nagyobb magabiztosságra és önbizalomra is szert tehetnek.

Egyre több klinika nyitott a demonstrátorok előtt
Dr. Tamás Andrea szerint egyre bővül azoknak a klinikáknak a köre, akik partnerek a közös munkában. Ma már sok hallgató dolgozhat a PTE Klinikai Központ II. számú Belgyógyászati Klinikáján és Nephrológiai, Diabetológiai Centrumában, az I. számú Belgyógyászati Klinikán, a Szívgyógyászati, valamint a Sebészeti Klinikákon is. A pécsi orvoskaron összesen 20 elméleti intézetben és klinikán folyik demonstrátori tevékenység.
„Egy szigorú alapképzést kell teljesíteniük azoknak a demonstrátoroknak, akik a klinikai gyakorlatokban vesznek részt. Munkájukat jelenleg közel 90 oktató mentor felügyeli, segíti. Az elmúlt években folyamatosan emelkedett a regisztrált demonstrátoraink száma, az elmúlt félévben már több mint 350-en voltak, közülük 180 a magyar, a többiek külföldiek. Azok, akik legalább fél éve folytatnak oktatómunkát, a következő szemeszterben kurzusként is felvehetik, ezért jár a két kreditpont” - tette hozzá.
Mint mondta, a hazai mutatókkal összevetve ez a létszám kimagaslóan magas, rendszerszintű szervezettségük, összefogásuk pedig európai viszonylatban is példaértékű. Dr. Tamás Andrea erről évről évre meggyőződik akkor is, amikor az AMSE (Association of Medical Schools in Europe) vezetőségi tagjaként konzultál más európai orvosképzők munkatársaival.
Egyedülálló regisztrációs rendszer
„Közleményünk azért is különleges, mert egy egyedülálló nyilvántartási és szervezési rendszert mutatunk be benne, aminek alapja, hogy megfelelően regisztráljuk a hallgatóinkat, ezáltal nyomon tudjuk követni, hol, milyen tantárgyból végeznek demonstrátori munkát, ki az értük felelős tanár, vagy épp milyen oktatásban vesznek részt. Ezt az új rendszert az elmúlt évben indítottuk el, kidolgozásában nagy szerepe volt dr. Filipánits Kristóf vezetőségi tagunknak - aki még hallgatóként vett részt benne -, és az Informatikai és Innovációs Igazgatóság munkatársainak. Ez adott módot arra is, hogy az 1544 hallgató adatait összegyűjthessük és elemezhessük” - hangsúlyozta.
Motivációk a demonstrátori tevékenységhez
Dr. Tamás Andrea úgy véli, hogy a demonstrátorkodáshoz komoly motivációt jelent az, ha az illető hallgatónak volt olyan demonstrátora, akire felnézett, akitől sokat tanult és akiről látta, hogy szívesen végzi a munkáját. Az oktató diákok sok pozitív visszajelzést kapnak kortársaiktól, ami ugyancsak motiváló erővel bír, nem beszélve arról, hogy sikerként élik meg, ha jól, érthetően magyaráznak. Hajtóerőt jelent az is, hogy a tanulmányi eredményeik is egyre jobbak, mivel oktatótevékenységük rájuk is visszahat, maguk is tanulnak.
Fontosnak nevezte a külföldi hallgatók által lérehozott szervezeteket: a Surgical Societyt és az Emergency Societyt, mert sokszor rendeznek képzéseket, workshopokat, nagy népszerűséggel. Ezek mellett - havi rendszerességgel - a kar is tart képzéseket a demonstrátoroknak, illetve kezdeményezésükkel többféle workshopot is. Az anatómus-, kórélettani-, belgyógyászati- és sebészeti workshopokat ugyancsak kedvelik a diákok, mert sok gyakorlati tapasztalattal szolgálnak.
„Ösztöndíjat is kaphatnak a legkiválóbb demonstrátorok, sőt, elnyerhetik a „Kiváló demonstrátor” díjat is, amit a legjobb magyar, angol és német hallgatóknak nyújtunk át hatodévben, a diplomaosztó ünnepségen. Természetesen elismerjük mentoraink tevékenységét is” - fűzte hozzá.
Motivációk a mentori munkához
A mentoroknak, a demonstrátor hallgatókat foglalkoztató és képző oktatóknak sok többletmunkával jár az, ha van demonstrátor hallgatójuk, hisz oda kell rájuk figyelni, követni, támogatni őket, ám jelenlétük legalább ennyi előnnyel is jár: kis csoportokban lehet foglalkozni a diákokkal, akik akár az anyanyelvükön is kérhetnek segítséget a kortársuktól, ha nem boldogulnak angolul vagy németül egy-egy kifejezéssel; meg lehet osztani az oktatómunkát; színesebbé, motiváltabbá lehet tenni a gyakorlati órákat. Dr. Tamás Andrea szerint a professzorok is vállalnak mentori feladatokat és a fiatalok lelkesen csatlakoznak hozzájuk.
Modellértékű működés és szervezettség
„Rendszerünkben szerves egységet alkot az elméleti és a klinikai rész, a két terület munkatársai szorosan együttműködnek, egyengetik a jó képességű demonstrátor hallgatók útját. Ez fontos pillére a sikerességünknek. Büszkeséggel tölt el a hallgatókkal közösen fejlesztett, gazdag módszertani rendszerünk is. Az átlátható, minőségi működéshez hozzájárul az is, hogy egy kis, családias orvosképző vagyunk személyes, meghitt kapcsolatokkal. Örömteli látni a DDK pezsgő életét, részese lenni a közgyűlések oldott hangulatának. Rendszerünkre több magyarországi és külföldi orvosképző felfigyelt és nagyon pozitívan nyilatkoztak róla” - mondta.
A publikáció megszületésében dr. Komócsi András professzor, rektorhelyettes, első szerző mellett részt vett dr. Tamás Andrea, dr. Czopf László, dr. Filipánits Kristóf, dr. Csaba Gergely, dr. Csöngei Veronika Eszter, valamint tapasztalataival dr. Fischer Krisztina, a Harvard Medical School kutatója és oktatója.
Fotó:
Verébi Dávid