Hírek
« vissza « előző hír | következő hír »
3. Kutatástámogatási fórum – november 24.
2025. november 11, kedd
Az Innovációmenedzsment és Gazdaságkapcsolati Igazgatóság tavasszal elindította új kutatástámogatási tevékenységét, és a 2025/2026-os őszi félév újdonságaként kutatástámogatási fórumot indított. A rendezvénysorozat keretében olyan témákat járnak körül és olyan adminisztratív jellegű területeket mutatnak be, amelyek közvetlenül érintik egy-egy kutatási projekt, pályázat indulását és megvalósulását.
Az első találkozó fókuszában a hazai, a nemzetközi és az egyetemi belső innovációs pályázatok álltak, októberben az egyetem oktatói és kutatói számára elérhető belső képzési lehetőségekről esett szó, novemberben pedig a beszerzési folyamatok részleteiről beszélnek.
A 3. kutatástámogatási fórumot november 24-én, 16 órakor tartják a PTE KTK-n, a 323.1-es (FinTech) teremben, a Rákóczi út 80-ban.
Program:
- Dr. Komócsi András tudományos rektorhelyettes - Köszöntő
- Szabó Tamás, BI: Beszerzési eljárások gyakorlata
- Dr. Szabó-Gothard Máté, BI: Közbeszerzési eljárások folyamata
- Friesz László, IIG: Informatikai beszerzések sajátosságai
- Nagy Eszter, PPMI: Pályázati forrásból megvalósuló beszerzések ügymenete
A prezentációk és a kérdések megválaszolása után lehetőség lesz kötetlen beszélgetésre is.
A programra itt lehet regisztrálni.