Hírek
« vissza « előző hír | következő hír »
Legkiválóbb hallgatóit köszöntötte a pécsi orvoskar Orvosi Biológiai Intézete
2026. június 10, szerda
Az immár több évtizedes hagyomány, hogy a pécsi orvoskar Orvosi Biológiai Intézete köszönti legkiválóbb hallgatóit, akiket meg is jutalmaz. Az ünnepségre tavaly óta egykori hallgatóikat is meghívják, akik évekkel korábban szerepeltek a legjobbak között.
Vendégként idén dr. Reglődi Dóra professzor, a pécsi orvoskar Anatómia Intézetének igazgatója, tudományos dékánhelyettes érkezett az intézetbe, aki hangsúlyozta az alapozó tantárgyként szereplő molekuláris sejtbiológia jelentőségét, valamint a kurzus keretében elsajátítható problémamegoldó gondolkodás értékességét. Kiemelte: a jelenlegi hallgatók kedvező helyzetben vannak, hiszen lehetőségük nyílik a sejtbiológia részletes és korszerű megismerésére, ami alapvetően fontos későbbi tanulmányaik és szakmai pályájuk során.
Az általános orvos- és fogorvosképzésben az évközi írásbeli teszteken legjobban szereplő hallgatók oklevélben és ajándékban részesültek. A „Molekuláris Sejtbiológia Kiválósága Díjat” a dobogós helyezettek közül is a legjobb eredményt elért, legkiválóbb hallgatók kapták elismerésül. A 475 diák közül Csupor Dániel Jakab lett a legjobb teljesítményt nyújtó általános orvostanhallgató, a 123 fogorvostan-hallgató közül pedig Berényi Dénes Mihály állhatott a dobogó legfelső fokára.
Az intézet tehetséggondozó programjának részeként köszöntötték azokat a hallgatókat is, akik tudományos kutatómunkával vagy demonstrátori oktatói tevékenységgel kapcsolódtak be az Orvosi Biológiai Intézet munkájába, és értek el kiváló eredményt. Ők a „Talentum elismerésben” részesültek.
Díjazottak:
A molekuláris sejtbiológia legkiválóbb hallgatói 2026-ban:
Magyar programban:
Általános orvosszak:
1.Csupor Dániel Jakab
2.Parsa Hashemi Nasab Seyed
3.Csonka Dávid, Csont Rebeka (megosztva)
Fogorvosszak:
1.Berényi Dénes Mihály
2.Kertész Dominik
3.Juhász Ákos
Angol programban:
Általános orvosszak:
1.Seulgi Shin
2.Keunjae Yang
3.Lisa Tanabe
Fogorvosszak:
1.Afzalkhuja Pulatkhodjaev
Német programban:
Általános orvosszak:
1.Pascal Emmanuel Walsh
A Talentum elismerésben részesülők 2026-ban:
- Nyaka Bálint József, általános orvosképzés (témavezető: Tarjányi Oktávia)
- Csonka Illés, általános orvosképzés (témavezetők: Szütsné Tóth Mónika Ágnes, Bugyi Beáta)
- Verica Krstevska, biotechnology BSc-képzés (témavezető: Gaszler Péter)
- Ali Zeyghami Bajgiran, biotechnology MSc-képzés (témavezetők: Csabai-Tanics Tímea, Hamid Ahmadi, Bognár Zoltán)
- Farnaz Bemani Naeini, clinical laboratory science képzés (témavezetők: Molnárné Csákvári Tímea, Hamid Ahmadi)
- Amirreza Sadeghian, dentistry képzés (témavezető: Váczy Alexandra)
- Zhaoran Li, dentistry képzés (témavezetők: Németh Marica, Les Hajnalka)
- Raya Rezaei, dentistry képzés (témavezetők: Tarjányi Oktávia, Leipoldné Vig Andrea)
- Sahil Alam Ansari, general medicine képzés (témavezető: Váczy Alexandra)
- Hamza Bin Ahmad, general medicine képzés (témavezető: Balogh Bálint)
- Tóbi Márton, biológia MSc-képzés (témavezető: Szütsné Tóth Mónika Ágnes)
- Joori Park, general medicine képzés (témavezető: Bátor Judit)
- Peace Adeyemi Adesola, biotechnology MSc-képzés (témavezetők: Hamid Ahmadi, Csabai-Tanics Tímea)
- Bagó Aliz, biológia-BSc képzés (témavezetők: Tarjányi Oktávia, Sétáló György)
A díjazottaknak szeretettel gratulálunk!
Galéria:
Fotók:
Verébi Dávid
