Hírek

« vissza « előző hír | következő hír »

Szakmája demisztifikálását tűzte ki célul a Németország legnagyobb és legmodernebb idegsebészeti centrumát vezető Peter Vajkoczy, akinek magyarul is megjelent könyve olvasók tízezreivel ismertette meg az idegsebészet világát. A berlini Charité magyar származású professzorával nehéz, nemegyszer tragikus esetekről, az idegsebészet jelenéről, illetve jövőjéről beszélgettünk, és azt is megtudtuk, milyen zene szól a műtőben.

Stemler Miklós írása

Magyar és külföldi orvostanhallgatók százai előtt adott elő a pécsi orvosi karon dr. Peter Vajkoczy, aki azon kívül, hogy az Európa egyik legfontosabb kórházának és orvosi kutatóközpontjának számító berlini Charité idegsebészeti klinikáját vezeti, bestseller listás író. Szép teljesítmény, főleg annak fényében, hogy Vajkoczy professzornak eredetileg esze ágában sem volt könyvet írni.

„Egy jó barátom, Michael Tsokos rágta a fülemet azzal, hogy annyi érdekes történetem van, könyvet kellene ezekből írnom. A magam részéről viszont úgy voltam ezzel, hogy csak megutáltatnám magam a kollégáimmal, szánalmas lenne az egész – nem beszélve arról, hogy időm se igazán volt erre. Végül aztán hagytam magam rábeszélni úgy, hogy egy társíró segíti a munkámat, és az ígéretek szerint csak pár alkalommal kellene találkoznom vele. Ebből aztán több mint fél éves intenzív munka lett, majd pedig megírta az első verziót, ami borzalmas volt. Szánalmas, egoista, felvágós – épp olyan, amitől tartottam. Így az egész ment a kukába. De másfél év után rájöttem, hogy egyedülálló lehetőség könyvet írni, és arrogáns dolog lenne visszautasítani egy ilyen felkérést. El kell fogadni a kihívást, megírni a könyvet, de úgy, ahogy nekem tetszik.”

Az eredmény pedig egy meglehetősen rendhagyó és őszinte könyv lett.

„Fontos volt a számomra, hogy a kollégáim is névvel jelenjenek meg, részesüljenek a munkájukért járó elismerésből. Emellett olyan könyvet akartam, amiből a laikusok tanulhatnak valamit az anatómiáról és az idegtudomány fejlődéséről, legyen oktató jellegű – divatos kifejezéssel élve edutainment. A legfontosabb pedig az volt, hogy a betegnek kell a hősnek lennie. Orvosként a kezelés során ritkán ismerjük meg valójában az általunk kezelt embert, és nagyon érdekelt a háttértörténetük. És őszintén szólva mindez egyfajta önterápia is volt a számomra, mert olyan eseteket is leírok, ahol a betegek meghalnak, vagy nem pozitív a műtét kimenetele, vagy ahol rossz döntést hoztam. Jó volt ezeket kiírni magamból.”

Bár akadt olyan kollégája Peter Vajkoczynak, akik nem örült annak, hogy könyvet ír, sokat többet nyomott a latba annak sikere és hatása. A könyv felkerült a sikerlistákra, és kis túlzással egy egész országgal ismertette meg az idegsebészek munkáját.

„A mai napig középiskolás diákok írnak nekem, hogy a könyvem hatására kezdtek el gondolkodni az orvosi pályán, orvostanhallgatók pedig azzal keresnek meg, hogy ezért szeretnék az idegsebészetet választani. Épp egy pécsi idegsebész kollégám mondta azt nekem az előbb, hogy milyen jó promóció ez a szakmánk számára, hiszen egy nagyon kis szakterületről van szó, és a legjobb diákokért kell vetélkednünk más orvosszakmákkal.”

A hatás valószínűleg annak is köszönhető, hogy a sikerek mellett megjelenik az idegsebészi munka árnyoldala is, azok az esetek, ahol elég egy szerencsétlen véletlen, és az orvos akár pár másodperc leforgása alatt elveszti a beteget, vagy hiába sikerül a beavatkozás, a páciens végül maradandó károsodással kerül ki a műtőből.

„Egyáltalán nem volt a célom a szakmám romantizálása, sőt, sokkal inkább egyfajta demisztifikáció lebegett a szemem előtt. Az előttem lévő generáció, akár Magyarországon, akár Németországban, misztifikálta az idegsebészetet. Szerintem nagyon fontos a fejlődéshez ennek a misztikumnak az eloszlatása, az idegsebészet demokratizálása. A fiatalok könnyen elveszíthetik a motivációt és a bátorságot, ha folyamatosan azt hallják az idősebb kollégáiktól, hogy csak ők képesek egy bizonyos beavatkozás elvégzésére. Fontos megtalálni az egyensúlyt, mert az idegsebészet valóban komplex és izgalmas orvosi terület, de nem szabad túl nagy túlságosan rejtélyes színben feltüntetni. Épp ezért írok arról is például, hogy milyen zenéket hallgatunk műtét közben – nagy kedvencem a Depeche Mode –, ahogy őszintén beszélek a szövődményekről, azokról az esetekről, amikor minden rosszul sül el.”

Az idegsebészet egyik szépsége, egyben veszélye pedig épp az, hogy az egyszerűnek tűnő esetek is váratlan fordulatokat vehetnek, miután minden egyes agy eltér valamelyest a másiktól, nem beszélve arról, hogy még mindig rengeteg mindent nem tudunk agyunk és idegrendszerünk működéséről.

„Nagyon izgalmas kérdés, hogy vajon minden agy egyedi, vagy az agy mögött álló személy egyedi? Neuroanatómiai szempontból nincsenek olyan nagy különbségek: a motoros terület mindig ugyanott található, ahogy az agyidegek is. Természetesen vannak funkcionális szempontok, amelyek nagyon egyediek, de az anatómia eléggé standardizált. Egy agydaganat viszont mindig egyedi helyzeteket eredményez, mivel az egyes területek eltolódnak, ahogy az agyi plaszticitás kompenzálni próbálja a kieső funkciókat.

Emellett minden agyműtét kihívást jelent abból a szempontból is, hogy az agyi funkciók és lokalizációk 80 százalékát még mindig nem értjük teljesen, ahogy a kompenzációs mechanizmusokat sem. Jelenleg örülünk annak, ha a beavatkozás után a beteg képes beszélni vagy mozogni. De azt is tudjuk, hogy a neurokogníció és a magasabb rendű agyi funkciók sokkal többek a beszédnél. Manapság próbáljuk megérteni ezeket a magasabb funkciókat, és ezek megőrzésének a módját. Szóval az idegsebész munkája sosem válik unalmassá, és sosem válik rutinná.”

Mindezt jól mutatja az idegsebészet céljainak változása. Míg néhány évtizeddel ezelőtt nagy eredmény volt a beteg túlélése, illetve életének meghosszabbítása, ma már az elsődleges cél az életminőség minél nagyobb mértékű megőrzése, azaz, hogy a beteg ugyanúgy tudjon beszélni és mozogni a beavatkozás után. Peter Vajkoczy saját pályafutása során élte át ezt a forradalmi változást.

„A legfontosabb előrelépések azok a területeken születtek, ahol az idegsebészet kevésbé invazívvá vált. Az érsebészet az én szakterületem, és itt nagyon fontos előrelépés az endovaszkuláris forradalom a katéteres technikákkal, sztentekkel és coilokkal. A gerinc esetében nagyon fontos volt, hogy az idegsebészek megértették az ortopédiai biomechanika koncepcióit, és megtanulták, mikor kell maximálisan invazív és mikor minimálisan invazív stratégiát alkalmazni. Emellett ezen a területen óriási fejlődést hozott az interdiszciplinaritás, hogy az idegsebészek, traumatológusok és ortopéd sebészek összefogtak, és tanultak egymástól.

Az agyműtétekben a legnagyobb előrelépést az egyes agyi funkciók lokalizációja jelenti, amivel egyre hatékonyabban vagyunk képesek megelőzni a maradandó károsodásokat és szövődményeket. Az idegsebészet egyik úttörője, Harvey Cushing előtt csak mintegy a betegek 10 százaléka élte túl a műtéteket, innen jutottunk el oda mára, hogy a műtéten átesettek jelentős része képes visszatérni a normál életbe. És aztán vannak új területek, mint a mozgászavarok kezelése Parkinson-kór esetében, ahol neuromodulációval ellensúlyozzuk az idegsejtek pusztulását. Szintén viszonylag új terület a sugársebészet, ahol precíz besugárzással pusztítjuk el a műtét szempontjából túlságosan kockázatos helyen található daganatokat. A jövő pedig a rekonstruktív idegsebészet, azaz hogyan szerezhetjük vissza az elvesztett funkciókat stroke, gerincvelő-sérülés, vagy idegsérülés után.”

Ezt a fejlődést gyorsíthatják meg a különböző technológiai vívmányok. Az idegsebészet rengeteget köszönhetett az orvosi képalkotás forradalmának, ahogy például a számítógépes műtéti tervezés is ezen a területen jelent meg először. Most pedig jöhet a mesterséges intelligencia kora, ám azt még a szakértő sem tudja, hogy pontosan milyen formában.

„Évek óta gondolkodom az újabb technológiai lehetőségek integrálásán, de nem állítom, hogy lenne igazán jó válaszom. Tény, hogy az idegsebészet a leginkább digitalizált sebészeti szakma, ahol régóta bevett eljárás az úgynevezett neuronavigáció és számítógépes műtéti asszisztencia. Többféle képalkotó technológiát használunk, amelyeket össze lehet kapcsolni. Használjuk a különböző kevert valóságon és virtuális valóságon alapuló megoldásokat. Bevezetés alatt áll a robotsebészet, bár a robotokat még a sebészek irányítják.

Nagy álmom Berlinben egy olyan új műtői környezet létrehozása, ami a következő szintje lehet az idegsebészeti műtőknek. Ennek minden bizonnyal része lesz a mesterséges intelligencia, ahol az AI segíteni fog a döntéshozatalban. A műtők össze lesznek kapcsolva egymással telekonzultációhoz, és az AI segíti a kezdőket a tudás gyorsabb elsajátításában. Emellett az egyes részterületekre specializált műtők jelennek meg. A neuro-onkológiai műtőkben egész robotikai rendszer, intraoperatív molekuláris diagnosztika, intraoperatív képalkotás áll majd rendelkezésre. Lesznek helyi terápiás műtők minden stratégiával a helyi, minimálisan invazív agybetegség-kezeléshez. Azaz a technológia egyre inkább meg fogja változtatni a műtők működését és az egyes beavatkozások lefolyását, ahogy azt tette az elmúlt évek során is.”

Nagy kérdés persze, hogy mi lesz az orvosok és ápolók szerepe ebben a rendszerben. Peter Vajkoczy egyáltalán nem tart elképzelhetetlennek egy tudományos-fantasztikus fikciók világát idéző jövőt, ám rövidebb távon a technooptimista jóslatokat valószínűleg felülírja a hétköznapi valóság.

„Szerintem a következő 20 évben nem változik alapvetően az emberek szerepe az idegsebészetben. Továbbra is lesznek sebészeti csapatok, akiket az AI alapú technológia támogat, nem pedig kivált. De ezen az időtávon túl szerintem megjelennek betegek pozicionálását, mozgatását segítő robotok. Lehet, hogy az ápolás részben robotokkal lesz kiváltva vagy támogatva. Aztán eljön az idő, amikor a sebészen kívül minden más automatizált lesz, és talán több mint 30-40 év múlva a sebészeket is robotok fogják helyettesíteni. Elon Musk szerint mindez persze akár 5 éven belül megtörténhet, de én nem így látom: a mai hétköznapi klinikai valóság jóval inkább arról szól, hogy hiába van ötleted valami digitális fejlesztésre, arra nincs pénz. Szóval egy dolog az AI cégek által megálmodott jövő, és egy teljesen más dolog ennek a realitása.”

A mesterséges intelligencia kapcsán folyó diskurzus egyébként is tele van igencsak rosszul öregedő jóslatokkal, mint például Geoffrey Hinton Nobel-díjas AI kutató 2016-os kijelentése arról, hogy egy évtizeden belül nem lesz szükség radiológusokra. Peter Vajkoczy szerint már csak azért is érdemes lenne óvatosan bánni az ilyen nagyívű kijelentésekkel, mert azok konkrét kárt okozhatnak.

„Jelentős veszélynek látom, hogy a motivált és intelligens diákokat épp ilyen jóslatok tántorítanak el az orvosi hivatás választásától, és ha ezek tévesnek bizonyulnak, akkor hiány lesz jó szakemberekből. Szóval szerint mindenki, akit érdekel az orvoslás, tanuljon továbbra is orvosnak. Specializálódjanak, tanulják meg az új technológiák alkalmazását a saját területükön, és ne féljenek attól, hogy a belátható jövőben lecserélésre kerülnek.”

A jövő idegsebészei számára tehát fontos követelmény a technológia iránti érzék, ám a Charité vezető idegsebésze szerint ennél jóval fontosabbak az emberi értékek.

“Én már jó ideje nem tehetség alapján veszek fel embereket, hanem jellem alapján. A manuális készségek és az elméleti tudás taníthatóak, de a jellemet nem tudom megváltoztatni. Szerintem a jövőben is a hagyományos értékek lesznek a legfontosabbak: őszinteség, méltóság, türelem, csapatmunka, alázat komplikációk esetén, de egyben bátorság az új dolgok kipróbálásához és fejlesztéséhez. Emellett erősen hiszek a klinikai munka és az alapkutatás szoros kapcsolatában. Mindenkit arra ösztönzök, hogy ne csak jó klinikus legyen, hanem jó kutató is. A jövő idegsebészeti osztályain szükség lesz olyan szakemberekre is, akik nagyon jók digitális területen és az AI-ban. A hagyományos orvosi képzés nem tanítja meg a diákokat programozni vagy AI-t alkalmazni, ezért is fontos ez a plusz képesség.”

Idegsebészekre pedig már csak azért is, jó ideig szükség lesz, mert a súlyos idegrendszeri betegségek jelentős része esetében még túl keveset tudunk a kialakulásukhoz vezető okokról, és így hatékony prevenciós stratégiák sem léteznek.

„Az első lépésnek szerintem a korai felismerésnek kell lennie, az agydaganatok esetében már ez óriási javulást eredményezhetne a betegségek kimenetében. El tudok képzelni egy világot, ahol olyan viselhető eszközöket hordunk, amelyek a legkisebb elváltozásokat is észlelik. Így nagyon korai stádiumban felismerhetőek lennének a kóros elváltozások, ami a kezelések sikerességét is növelhetné.

A következő lépés a megelőzés, amihez meg kell értenünk a betegség mögött álló genetikai okokat, és ezen a téren még rengeteg tennivalónk van az idegrendszeri betegségek esetében. Úgy vélem, hogy az első fontos megelőzési terület a demencia és az Alzheimer-kór lesz. Ha megértjük a genetikát és a molekuláris altípusokat, akkor azonosíthatjuk a veszélyeztetett csoportokat. Ezután lehet megelőző kezelést alkalmazni, például gén- vagy sejtterápiát. A genetika megértése, hatékony szűrés, majd beavatkozás – például sejtek vagy gének beültetése az agyba. Ez lehet a jövő.”

A magyar trió

Genetikailag 100 százalékban magyar vagyok – fogalmaz származása kapcsán Peter Vajkoczy, aki magyar szülei Németországba emigrálása után született 1968-ban Münchenben. Az orvoslás szeretetét mellkassebész édesapjától örökölte, Münchenben végezte el az orvostudományi egyetemet, majd többek között az Egyesült Államokban is dolgozott, mielőtt 2007-ben a Charité idegsebészeti klinikájának igazgatójává nevezték volna ki. Emellett eleven kapcsolatot ápol a magyar idegsebészeti szakmával és a külföldön dolgozó magyar szakemberekkel, ahogy arról könyvében is megemlékezik az egy bonyolult beavatkozást végző „magyar trió” kapcsán. „Folyamatosan tanulok a magyar kollégáktól, mert más körülmények között tanulták az idegsebészetet, mint én, más filozófiákat vallanak. Sok mestere van a szakmámnak, akik jelenlétében tanítványnak érzem magam, és nem egy közülük magyar.”

Galéria:

Fotók:

Verébi Dávid (PTE ÁOK)

Az interjú eredetileg a HVG Pulzus felületén jelent meg.