Hírek
Csökkenő halálozás, változó kockázatok - mire figyeljenek a 40-esek?
2026. május 20, szerda
Kedvezőbb hazai tendenciák a halálozási adatokban a 35-49 éves korúak körében, melyben az egészségügyi ellátás, azon belül is a terápiák, daganatterápiák fejlődése is szerepet játszhat. Ugyanakkor a májzsugor és a különböző daganatos megbetegedések jellemzően sújtják az említett korosztályt, a megelőzés, a szűrővizsgálatok, az egészséges életmód pedig elengedhetetlen faktor. Dr. Kiss István professzort, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Népegészségtani Intézetének igazgatóját a Pulzus újságírója kérdezte a témában.
A lap azt írja a KSH statisztikái alapján, hogy Magyarországon 2015-ben a 35–44 éves korosztályban 1588-an haltak meg, ez a szám azonban az elmúlt tíz évben fokozatosan csökkent – 2021 kivételével. Tavaly már csak 1162 halálesetet regisztráltak ebben a korcsoportban, ugyanakkor hasonló tendencia figyelhető meg a 45–49 évesek körében is: míg 11 évvel ezelőtt 1804-en haltak meg, addig 2025-ben már csak 1489-en.
A halálozások mérséklődésében szerepet játszik az egészségügyi ellátás fejlődése, többek között az invazív kardiológia (pl. szívkatéterezés), amivel sok beteg életét mentik meg. Széles körben alkalmazzák a lipidszint-csökkentő gyógyszereket is, elsősorban a sztatinokat, így csökkentve a halálozás kockázatát. Fejlődött a magas vérnyomás- és a cukorbetegség terápiája, és a sürgősségi ellátás is, beleértve a mentőszolgálat lehetőségeit. Hatékonyabb terápiákat találunk az emésztőszervi betegségek terén is, például a gyomorfekély szövődményeinek megelőzésére, a hepatitis C ma már gyógyíthatóvá vált, és a terápia széleskörben elérhető az érintettek számára. Fontos további ok az öngyilkosságok, és a halálos közlekedési balesetek számának csökkenése – mondta dr. Kiss István professzor.
Elemezve a halálozási tendenciákat, nemzetközi szinten, például az Egyesült Államokban ellentétes folyamat zajlik, mint Magyarországon. A tengerentúlon nő a fiatalabb korosztály halálozási rátája, amit főként a drogfogyasztás közvetve vagy közvetlenül okoz. A heroin és a szintetikus opioidvegyületek túladagolása az egyik, fiatalokat érintő, vezető halál ok az USA-ban. Magyarországon a drogtúladagolás jóval kisebb problémát jelent, ifjúkorban még mindig a ritka betegségek, az öngyilkosság, közlekedési és egyéb balesetek állnak a halálozási lista élén. A Pulzus cikke szerint a 35-39 év közötti korosztály átmeneti zónának tekinthető, míg 40 éves kor körül számottevően emelkedik a májbetegségekből fakadó halálozás, továbbá a daganatos, valamint a szív-érrendszeri betegségek száma is magas.
Dr. Kiss István arra is rámutatott, hogy ugyan javulnak a mortalitási mutatók, de a nők körében vezető halálokokká váltak a daganatos betegségek, illetve 49 éves kor alatt is előfordulhat minden típusú daganat. Az emlőrák, a melanoma, a pajzsmirigy-, a méhnyakrák, valamint a vastag-és végbéldaganatok ezen korcsoport jellemző betegségei. Hozzátette, hogy a férfiak körében a leggyakrabban előforduló fiatalkori daganatok a hererák, vastag- és végbéldaganatok, melanoma, a fej-nyaki daganatok és a tüdőrák.
Ha a fiatalok körében előforduló daganatos megbetegedéseket vizsgáljuk, akkor elmondható, hogy számos esetben emelkedett a betegek száma, ugyanakkor például a tüdőrák esetében csökkenés tapasztalható. A professzor szerint az utóbbi 10-15 év hazai trendjei legtöbb tekintetben megfelelnek a világ sok más ipari országában tapasztalt tendenciáknak, más esetekben pedig kis késéssel követik azokat.
Ezen daganatos megbetegedések hátterében több tényező is állhat, például, az elhízás, a mozgáshiány, az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása, az egészségtelen életmód, a hormonális változások, valamint bizonyos környezeti ártalmak. Emellett az alváshiány és a felborult életmód is növelheti a betegségek kockázatát.
A cikkben olvashatunk még a hirtelen szívhalálról mint halált okozó tényezőről, ami a közvélekedéssel ellentétben ritka fiatal korban, mégis nagy figyelmet kap, ha sportolókra, ismert emberekre gondolunk. „A jellemző okok többek között veleszületett szívbetegségek (pl. szívbillentyű-elégtelenség vagy más anatómiai eltérések), a szív rendellenes elektromos működése (pl. kamrafibrilláció, ingerületvezetési zavarok), szívizomgyulladás. Később egyre gyakoribbá és dominánssá válnak az érelmeszesedés talaján kialakuló szívbetegségek, legfőképpen a koszorúér-betegség és a szívelégtelenség. A felnőtt- és időskori, elsősorban koszorúér-betegségből adódó szívinfarktus megelőzése érdekében tehetünk a legtöbbet” – mondta a Népegészségtani Intézet igazgatója. A megelőzés kulcsa az egészséges életmód, a rendszeres mozgás, a dohányzás kerülése és a vérnyomás, vércukor, illetve koleszterinszint ellenőrzése.
Szó esik a szűrővizsgálatok fontosságáról is. Magyarországon több kötelező és ajánlott szűrés is elérhető, de a vizsgálatok többségét 40 éves korig ajánlott ötévente megismételni. A nők esetében 25 éves kortól érdemes elkezdeni a háromévenkénti méhnyakszűrést és 45 éves kortól kétévente a mammográfiát. A férfiaknál fiatal korban hasznos a herék önvizsgálata. Emellett fontos a rendszeres háziorvosi kontroll, a bőrgyógyászati és fogorvosi vizsgálat is.
Forrás:
Fotó: