Menu

Hírek

« vissza « előző hír

Az Afrikai Unió delegációjának szakmai hete a PTE-n

2025. június 20, péntek

Az Afrikai Unió tízfős delegációjának rendeztek szakmai hetet a PTE-n. A június 14-22. közötti program a PTE Nemzetközi Igazgatóságának szervezésében, a Tempus Közalapítvány támogatásával valósul meg azzal a céllal, hogy hidat építsen az afrikai kontinens és a magyar felsőoktatás között – írja az univpecs.com.

Az írásból kiderül, hogy az Afrikai Unió 2013-ban indította el hosszú távú stratégiáját, ami „Agenda 2063” néven ismert. Ebben az 50 éves tervben a kontinens társadalmi-gazdasági fejlődése, kulturális örökségének megőrzése, a fiatalok tehetséggondozása, valamint a tudástranszfer fontossága a cél.

A PTE már korábban is aktív szerepet vállalt a kontinenshez kötődő kezdeményezésekben, többek között az Afrika Hét oktatási napjának koordinációjában, és partnerségi szerződést kötött a (CAFOR) nevű – az Afrikai Unió által támogatott – ifjúsági és oktatási fókuszú civil szervezettel, első európai felsőoktatási intézményként. Ezáltal aktívan bekapcsolódhatott azokba a programokba, melyeknek célja az afrikai fiatalok képzése, készségfejlesztése, nemzetközi kapcsolatrendszerük erősítése. Közel 600 afrikai hallgató jár jelenleg a pécsi egyetemre ösztöndíjas és önköltséges formában.

A delegáció tagjai átfogó képet kaptak a magyar felsőoktatás nemzetköziesítési folyamatairól, valamint a magyar kutatás-fejlesztési szektorról is. Kiemelt figyelmet kapott az Európai Egyetemi Szövetség mint stratégiai együttműködési keret, valamint a kutatói humánerőforrás-fejlesztés és annak gyakorlati vonatkozásai. A delegáció betekintést nyert a PTE digitális oktatási- és tanulástámogató rendszerének működésébe is.

Az írás kitér arra is, hogy Magyarország számára egyre nagyobb stratégiai jelentőséggel bírnak afrikai kapcsolatai, ezért a külügyi tárca támogatásával néhány évvel ezelőtt a PTE - konzorciális együttműködésben - öt másik magyar egyetemmel létrehozta a kenyai fővárosban működő Education Hungary Irodát, ami navigálja a Magyarországon tanulni vágyó fiatalokat.

Mint kiderült, a Pécsi Tudományegyetemen hamarosan lehetőség nyílik „Nemzetközi tanulmányok” MA-szakon Afrikára specializálódni, ezzel is erősítve a kontinens iránti elkötelezettséget és tudásbázist. Új kezdeményezés az is, hogy az új, Kairótól nem messze épülő adminisztrációs fővárosban az egyiptomi kormány egy nagyszabású, nemzetközi egyetemi kampusz létrehozását tervezi, ahol a világ vezető felsőoktatási intézményei saját „branch campus"-t hozhatnak létre.

Forrás:

univpecs.com

Fotó:

PTE